A négy karika bűvöletében
Brain Drain [def]: egy ország szellemi elitjének lassú elcsábítása egy másik országba, magasabb fizetés, nagyobb kutatási lehetőségek nyújtásával a. m. agylecsapolás.
Bár a mi esetünkben ez országon belül történik. Sok kollégám, akivel együtt húztuk le sok időt az egyetem bizony Győrbe került az Audihoz. Euró milliárdokat invesztál az anyacég az itthoni gyártás fejlesztésébe, és 2013-ban ha elkészül az új gyár, utána pár éven belül meg fogják duplázni az üzem területét és termelést. Csak az Audi közel 10000 embert fog foglalkoztatni, ezzel Győr lakosságának közel 10%-át! Nem semmi. Még szép hogy szükségük van az ország minden részéről szakemberekre. Így kerülnek oda sokan a mi karunkról is, illetve szándékosan Kecskemét környékéről "lopják" a munkaerőt. Úgy látszik ez a (négy) karikásostor hajta az országot. Persze nekem a jövőm mint olyan egyáltalán nem biztosított itt, egyelőre nemtudom, hogy amint vége a projectnek amit csinálunk, utána mi lesz velem, de minden esetre ez már bizony belekerült az önéletrajzomba azonnal, hogy én foglalkoztam logisztikai tanácsadással. időközben voltam egy interjún (kifejezetten közlekedésmérnököt keresnek), számos külföldi állást is megpályáztam, de nem sok sikerrel. Mondjuk amióta csinálom ezt a tomácsolást, a megpályázott állások száma jelentősen visszaesett, valahogy nem is érdekel annyira, bár tudom, hogy ez így nem jó és nem megoldás. Azért próbálkozom még.
Amúgyí viszonylag eseménytelenek a napok. Heti 1 max kétszer megyek Győrbe, azon kívül itthon ülök, és csinálom a fordításokat, meg anyagokat. Múlt hétvégén alaposan megsétáltattuk Misty-t, elmentünk Veszprémbe a Gulya-dombi parkerdőbe, és alaposan kifárasztottuk azt a kis görcsöt. A héten sokat volt itt Pesten Barbi, átment másodjára hőtanból - én 12x (!) voltam vizsgázni - aztán miután átment csak úgy voltunk. Elmentünk a Csodákpalotájába. sétáltunk Misty-vel, finomakat főztünk és ettünk. Ja és mint azt láthattátok, megújult egy kicsit a blog külseje. Igyekszem sűrűbben frissíteni majd a képeket meg a bejegyzéseket is, valamint szombaton volt Lajos 18. születésnapja is. Nagykorú lett. Vehetjük úgy, hogy a hőmérő volt az ajándékunk neki.

